Széchényi 2020

KEOP-5.7.0/15-2015-0300 - Eszterházy Károly Főiskola épületének energetikai korszerűsítése


Sas Úti Kollégium

Előzmények:


A Heves Megyei Tanácsépítő Vállalat az 1970-es években munkásszállónak épített a tárgyi épületet. Az utóbbi években már az Eszterházy Károly Főiskola kollégiumi szállójaként funkcionál. Az 1990-es években esett át részleges felújításon, azóta komolyabb beruházás nem történt az ingatlanon.
Az Építtető a tulajdonában álló kollégiumépület energetikai korszerűsítését tervezi, KEOP pályázati forrásból. A korszerűsítés a határoló épületszerkezeteket érinti, úgymint homlokzati falak, homlokzati nyílászárók, alulról hűlő árkádfödémek, felülről hűlő lapostetők.

 

 

Meglévő épület és szerkezetek ismertetése :


Az épület építésének idején kezdte a HTÉV alkalmazni az általa kifejlesztett PEVA szerkezetépítési rendszert, mely technológia kezdeti kiforratlanságának nyomai felfedezhetőek az épületen is. A nagyobb egybefüggő közösségi terek igénye miatt az alagsor és földszint monolit vasbetonvázas szerkezeti rendszerű, harántirányú főtartókkal. A szobaegységeket tartalmazó 1-3. szinteknél már a PEVA alagútzsalus építési rendszert alkalmazták; a 15 cm vastag, harántirányú monolit vb. falakat 3 méteres falközzel építették. Az épület hossztengelyében 2 méter hosszon a falat megszakították, a középfolyosó kialakítása érdekében. A kezdeti időkben a rendszerhez konzolos egyoldali falzsaluzat nem állt rendelkezésre, ezért a végfalakat hagyományos falazott technológiával oldották meg, jelen épület esetében B30 falazóblokkal. Az „alagutak" homlokzati szabadon marad felületének tömör elhatárolására -ennél az épületnél- házgyári homlokzati panelt használtak. A nyílászárók közötti parapetfalazatot szakipari szerkezettel alakították ki. A középfolyosó végeinek homlokzati lezárása is hasonlóan szerelt jellegű. A végfalak homlokzatképzésére szerelt nagytáblás homlokzatburkolat készült (kétirányú lécvázra csavarozott Betonyp és Eternit síklemez), amely mára balesetveszélyessé vált.
A lépcsőházi sávban a homlokzatképzésre idomacél keretbe rögzített kopolitüveget használtak. Hasonlóképpen oldották meg a 3. emeleti kazánház homlokzati falát, a szükséges égési levegő biztosítása érdekében fix zsaluval védett légbeeresztő nyílásokat alakítottak ki.
A lapostető attikájához ugyancsak házgyári panelt használtak, azonban ezeket már folyamatosan illesztették, nem kellett ablaksávoknak helyet kihagyni. A lapostető belső vízelvezetésű, 4 pontra lejtettet kialakítású.
A kétszintes épületszárny esetében a PEVA rendszert mellőzték, a haránt irányú teherhordó falak 6,05 m széles födémmezők terheit viselik, a homlokzati falak szintén falazottak (B30), a homlokzati nyílászárók szalagablakszerűen haránfaltól-harántfalig futnak a belső funkció függvényében. Az alagsorban raktárfunkciók találhatóak, ennek megfelelőek a nyílászáróméretek és anyaguk.
A lapostető egy irányba lejtő, külső, vonal menti, csüngő ereszes vízelvezetéssel.

Mindkét lapostető esetében palazuzalékos bitumenes vastaglemez a látszó, fedéllemez. A tetők gőz- és páranyomás kiegyenlítésére pontszerű páraszellőzők kerültek beépítésre.

Te rve zet t en erg et ikai ko rs ze rű sít és isme rt et ése:
Jelent energetikai felújítás nem teljes körű, nem kerülnek felújításra a belső épületgépészeti és épületvillamos rendszerek, egyrészt financiális okból, másrészt mert az épület folyamatos működése biztosítandó.
Jelen beruházás a teljes külső hőszigetelő burok felújítására vonatkozik:
- lapostetők
- árkádfödémek
- tömör homlokzatfelületek
- homlokzati nyílászárók

 

Lapostetők:


Mivel az épület biztonságos és folyamatos működése biztosítandó a lapostetők rétegeinek elbontása nem lehetséges. A tervezett felújítás ezért úgy néz ki, hogy a meglévő bitumenes lemez szigetelés tetejére –a nagyobb bemélyedések cementesztich-es síkkiegyenlítését követően– kerül a 20 cm vastag lépésálló polisztirolhab hőszigetelés (lépcsős élkiképzéssel), majd műa. filc elválasztó- és gőznyomás-kiegyenlítő réteg közbeiktatásával a bőrszerűen lélegző PVC lemez csapadékvíz elleni szigetelés mechanikusan rögzítve. A lemez vastagsága 1,5 mm, az alacsony lejtésviszonyok miatt. Ha a munkavégzés kedvezőtlen időjárási körülmények között zajlik (pl. erős szél) minden egyes réteget pontszerűen ragasztani szükséges az aljzatához.
A szakszerű rögzítést biztosító rögzítődűbelek hosszúságának meghatározása, a tetők rétegrendjének megismerése érdekében a munka megkezdése előtt feltárásokat kell végezni a tetőkön, a t er vező je le nlét é be n .
A feltárások helyét lehetőleg nem lakószoba, vagy nedvességre érzékeny anyagot tartalmazó helyiség felett, vízelvezetési magasponton -nem tetővápában- kell kijelölni. A tervező által megállapított szerkezeti rétegvastagságok után a feltárások szakszerűen visszajavítandóak.
A tetőfelújítást a tető magasponton kell kezdeni (fóliabádog tetőszegély kialakítás), és
fokozatosan, sávosan kell haladni a vonalmenti- vagy pontszerű vízelvezető szerkezet irányába, sávonként beépítve a teljes hő- és vízszigetelő réteget.
Amikor az építés üteme elér bontandó tetőszerkezethez (tetőkibújó nyílás, tetőbevilágító, páraszellőző, szellőzőcső), akkor a bontás követően azonnal szükséges az épületszerkezetek szakszerű beépítése (tetőkibújó nyílás, tetőbevilágító, páraszellőző, szellőzőcső). Erre azért van szükség, mert a mechanikusa rögzített vízszigetelés dűbelei átszúrják a meglévő bitumenes lemez szigetelést, ami építés közbeni csapadék esetén be fog ázni!
Mivel a tető lejtése elég kicsi és a szigetelés kivitelezése nem szokványos – a fentebb vázolt okok miatt- a vízszigetelő lemezek rögzítése és felület-folytonosítása sem a szokványos ütemben kell történjen; az előbb lefektetett -tehát magasabban lévő- műa. lemez alsó szélének rögzítése nem mechanikusan történik, hanem előbb be kell alá helyezni és mechanikusan rögzíteni a következő vízszigetelő lemezt, majd ehhez kell forrólevegősen „hegeszteni" a magasabban lévő lemez szélét.
A szigetelés szélszívás elleni védelmét, a mechanikus rögzítés kiosztását, a vonatkozó szakmai irányelvek szerint kell kivitelezni.

Fontos ügyelni a páraszellőzők szakszerű visszaépítésére; a beépítendő szerkezet kéttagos, mely a meglévő vízszigetelés alatti és feletti gőznyomást is elvezetni képes.

 

 

Árkád födém:


Az épületen két helyen található alulról hűlő, vagyis árkádfödém. Az ötszintes épület Sas út felé eső utolsó traktusa (cca. 3,3×14,6m alapterület), valamint az udvaron lévő átjáró 2,85 m széles átjárójának (cca. 2,85×14,6m alapterület) födéme alulról hőszigetelendő (északi árkádfödém teljes felületen kőzetgyapottal). Nem szokványos megoldást kíván az átjáróban is lévő, nem bontható gázcsövek helyzete, mely a tervezett hőszigetelésbe esik.
Mivel nem takarható el a gázcső, a hőszigetelés elvékonyítása szükséges a csövek teljes nyomvonalán. Az így keletkező horony, vagy nút felületképzése vékonyvakolattal nem oldható meg szakszerűen, horonyban, a cső mögött vakolni nem lehet. Ezért szükséges a falhoronyt fémlemezzel kiburkolni. A fémlemez anyaga tüzihorganyzott acél, mely a vakolattal egyező színűre pórszórandó. A falon lévő lemezburkolat esetében az alsó közel vízszintes lemezszár kifelé lejtendő, vízorros kialakítású (3 cm kiállás), a vakolatra 5 cm rátakarással (vízküszöb). Mivel a gázcső mögötti vékony hőszigetelés kvázi hőhíd, különös gondossággal és pontossággal kell a hőszigetelést elhelyezni, mely anyaga Austrotherm Grafit.

 

Tömör homlokzatfelületek:


Anyagát tekintve háromféle falfelületre kell az utólagos homlokzati hőszigetelő vakolatrendszert felhelyezni.
- mosottkavics felületű házgyári homlokzatpanel
- B30 falazat vakolva
- szakipari parapetfal és kopolitüveg lépcsőházi üvegfal helyére födémszélre falazott, 10, ill. 30 cm vtg. Ytong téglából épített parapetfalazat.

A vb. panel esetében két momentumra kell különös tekintettel lenni:
- a panelek homlokzatra merőleges szélére 5 cm vtg. hőszigetelő lemez fordítandó be,
- a magasföldszinti panelek a vastagabb haránt tartópillérek és gerendák miatt cca. 10 cm-rel kitérnek a fölső szinti panelekhez képest. A panelek oldala ugyanúgy hőszigetelendő 5 cm vtg. lemezzel, azonban a frontoldala (homlokzatsík) két rétegben szigetelendő; az első réteg 10 cm vastag lemez, mely a szokásos módon a panel szélén 5-5 cm-t túlnyúlik; a második réteg 6 cm vtg., mely széle a fölső szintek panelburkolatához igazodik. Ezzel és a kétféle színezéssel optikailag összerendezzük a függőleges falsávokat.

A meglévő B30 falazat további három kategóriába sorolandó homlokzatfelület vonatkozásában.
Az első kategóriába a jelenleg szerelt homlokzatburkolattal takart végfala tartoznak. Nem tudható jelenleg, hogy mennyire sík a felület, vakolt-e, vagy sem, miféle előkészület szükséges a hőszigetelést megelőzően.
A második kategória az ötszintes épület esetében meglévő vakolt falazat, mely vakolat szemrevételezés alapján a hőszigetelő vakolatrendszert különösebb beavatkozás nélkül fogadni képes.

A harmadik kategória zömmel a kétszintes épületszárny esetében figyelhető meg; itt a vakolat hiányos, máladozó, szemrevételezés alapján a hőszigetelő vakolatrendszert fogadni nem képes, ezért ebben az esetben részleges vakolatcserét irányoztunk elő a szükséges mértékben.

A szakipari parapetfal bontását követően az új nyílászárók alá, a födémszélre, 10 cm vtg. Ytong nútféderes válaszfaltéglából (a folyosóvégi ablakok esetében 30 cm vtg. Ytong Lambda elemekből) kerül felfalazásra a 90 cm magas parapet. Mivel a falazóelem magassága 20 cm, így egy 10 cm magasságúra vágott elemsorral kel indítani. A falazat vastagsága miatt (amire a radiátorok, fűtéscsövek helyzete, és statikai okok miatt van szükség) az Ytong vékonyágyazatú falazóhabarcs használata szükséges. A 10 cm vtg. parapetfal állékonysága érdekében 1 db 110/50/4 mm hidegen hajlított U szelvényű idomacéllal zárjuk a falat (téglafalra ráhúzva), mely a vb. harántfalhoz és falpenelhez dűbellel kerül rögzítésre. A parapetfalak belső oldala nem vakolható (radiátor, fűtéscsövek), ezért gipszkarton (zuhanyzókban, WC-kben Rigips Aquaroc cementkötésű építőlemez) borítást (szárazvakolat) kapnak.


Homlokzati nyílászárók:


A homlokzati nyílászárókról részletesebben a konszignációs lapok rendelkeznek.
A homlokzati rajzokon jelölt ablakok -konszignációval részletezett módon- hő-, és füstelvezető, ill. frisslevegő bevezető funkcióval rendelkeznek. A kollégiumban tűzjelző központ nincs, ezért a működtetésük szintenkénti kézi jeladással történik. Az RWA-rendszer ablakait minősített motoros nyitó szerkezetek nyitják ki a kívánt mértékig a kézi jelre.
A hő- és füstelvezető, ill. frisslevegő bevezető felületek számításának alapja a mértékadó
legnagyobb, lépcsőházzal közös légterű közlekedő alapterülete, melynek 5%-át vettük alapul. A nyílászáró beépítésére vonatkozó tervezői koncepció, hogy a nyílászáróhoz csatlakozó hőszigetelő vakolatrendszer annyit takarjon a tokra, hogy a tokból max. 30 mm látszódjon
csak. Ezért különös figyelmet kell fordítani a műszaki megvalósításban részt vevő szereplőknek -az építés minden egyes fázisában- ezen cél elérése érdekében szükséges munkafolyamatok felügyeletére!

 

 

 


< Vissza